|
V. fejezet
Macs 2008.07.14. 13:55
Érzelmek vihara
5. fejezet- Egy új élet reménye
A repülőút csodálatos volt, de valahogy nem tudtam a gyönyörű kék óceánra, a hegyekre, völgyekre gondolni, mert iszonyúan emésztett a bűntudat. Amiatt,hogy csak úgy szó nélkül ott hagytam mindenkit a színpadnál, de főleg Leon miatt aggódtam halálra magamat.Félbehagytam az Angyalok Táncát, ezzel magát Sophie-t sértettem meg, az angyalt aki semmit sem ártott nekem.Ráadásul az is tovább hergelt ami a felszállásnál történt:Vajon tényleg Leon volt az? Vagy csak képzelődtem? Ha tényleg ő volt az akkor hogy került éppen akkor oda? Hiszen Rosettán kívűl senki sem tudott az utazásomról�Ilyen ,és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, míg egyszer csak észrevettem, hogy a gép kezd ereszkedni.Gyorsan összeszedtem magamat, hiszen tudtam: ha leszállok, akkor számomra egy teljesen új élet kezdődik majd el. Ebben az életben nem lesz sem Leon, sem Kaleido. Egy idegen világ, új remények , új élmények, kalandok.Ez vár majd rám: az ismeretlen. Ott álltam új életem ajtajának küszöbénél,Belgiumban, egészen pontosan Brüsszelben, Európa �fővárosában�. Innen már nem volt visszaút, csak előre mehettem. Amikor leszálltunk, egy sofőr fogadott minket, majd miután francia akcentussal üdvözölt, beültünk a kocsiba. Az egész város lenyűgözö volt, már amennyit láttam belőle, a ház felé vezető úton. Mikor megérkeztünk majd� leesett az állam, hiszen ilyen gyönyörű birtokon még aligha éltem. Mindenütt gondosan ápolt növények voltak, minden színben és formában. Sehol sem volt még egy árva gyom se, látszott, hogy a kert minden egyes szegletére gondosan ügyeltek. Mindenhol emberek sündörögtek, nyilvánvaló volt, hogy mindenkinek megvolt a maga dolga. Kaptunk egy saját edzőtermet is, ott bármikor, bármennyit korlátlanul gyakorolhattunk. De a leggyönyörűbb mégis maga az épület volt: többszintes, szinte tiszta újnak látszó, mégis régies stílusban épült, kész �palota�. Alig bírtam megállni hogy ne rohanjak rögtön körbe, felfedezni az egész helyet, csupán az tartott vissza, hogy úgyis lesz még elég időm a felfedezésére, meg aztán amúgy is illetlenség lenne tőlem ha már Rosetta és az anyukája ilyen kedvesen vendégül látnak egy ideig. De nem sok időbe telt, gyorsan elvezettek a szobámig, én villámgyorsan kipakoltam, majd kedves kis bajnokom végigvezetett a kis �rezidenciáján�. Ám egy idő után , amikor az edzőterembe értünk fiatal idegenvezetőm feltett nekem egy igen kínos kérdést:
-Miért nem fejezted be az Angyalok táncát?- itt egy óriásit dobbant a szívem. Mintha a pillanatnyi örömmámorból rántottak volna ki villámsebességgel., és nyakon öntöttek volna egy jó nagy vödör hideg vízzel. Megpróbáltam egy olyan magyarázatot adni, amivel nem hazudok, ám mégsem mondok teljesen igazat.
- Tudod, úgy éreztem, nem tudom megcsinálni, nem voltam rá kellőképpen felkészülve.-istenem�de utálok hazudni..most mégis muszáj volt�
-Értem. De nem akarod majd egyszer még megcsinálni?
-Hát nem tudom. Leonnal biztosan nem. Megbántottam őt és a húgát, és ezalól nincs bocsánat.
-Mondd, nem szeretnéd kipróbálni a trapézokat, még teljesen újak, szinte nem is használtam még őket.
-Mi az hogy! Már így is hiányoztak�köszönök neked mindent. Lehet hogy fogalmad sincs róla, de nagyon sok mindent teszel értem. Köszönöm�hogy vagy nekem.-és ezzel átöleltem őt.
-Sora�-itt már szegényke szemében könnyek csücsültek- én is nagyon szeretlek téged.-majd végül egymás nyakába borultunk, és úgy sírtunk. Majd mikor meguntuk az örömsírást (ami részemről kicsit fájdalomsírás is volt Leonnal kapcsolatos emlékeim miatt), felajánlotta nekem, hogy lenne-e kedvem elmenni egy városnézésre és egy kis bevásárlásra az anyukája számlájára. Hát persze hogy igent mondtam. Kinek lenne kedve kihagyni egy ilyen lehetőséget? Na nekem nem az tuti. Így tehát ismét beültünk kocsiba (szerintem volt az limuzin is), majd a sofőr elvitt minket először a Művészetek Múzeumába, majd a Grande Place-be, ahol nagyon jól szórakoztam, pedig nem is rajongtam azelőtt annyira a múzeumokért. Végül végigpásztáztunk nem egy brüsszeli bevásárlóutcát, megfogyadkoztatva ezzel Rosetta mamájának hitelkártyáját. Rengeteg új ruhát , kiegészítőt, és sok más egyéb dolgot is beszereztünk.Majd miután hazaértünk városnéző túránkról,fáradtan dőltünk le aludni mind a ketten, mit sem tudva mit hoz majd a holnap�
Két-három hónap telhetett el azóta amióta itt voltam Brüsszelben. A napok szinte eseménytelenül teltek. Rendszeresen gyakoroltunk, sőt még saját mutatványokat is találtunk ki. Amikor egyedül voltam , mert kis társamnak éppen tanulnia kellett, én titok ban az Angyalok Táncát próbálgattam. Partner nélkül nehéz volt, így hát nem is csoda hogy nem sikerült. Rosettával csak úgy hobbi szinten, edzettünk a Legendás Manőverre, ami persze nem sikerült, mégis nagyon büszke voltam rá, hogy eddig eljutott, már-már közelítette az én szintemet is.Kivéles tehetség, mi tagadás. Ő továbbra is járt a Kaleidohoz szerepelni, és persze mindig kínosan ügyelt arra hogy még véletlenül se szólja el magát a hollétemről. Minden egyes hazautazása után beszámolt nekem a színpad nagy híreiről, pletykáiról, na meg persze �csakis az én kérésem miatt- Leonról. Tudom hogy azért jöttem ide hogy elfelejtsem őt, mégis tudni akartam hogy minden rendben van vele. Persze azt a hírt mindig megkaptam hogy még mindig keresnek engem és hogy a lányok, köztük Layla is minden egyes nap várják hogy visszamenjek. Még May is várt vissza, mert nem talált magához méltó ellenfelet, akivel meg tudott volna küzdeni. Állítólag még kedvesebb is lett mindenkivel, ám még mindig iszonyúan be akar vágódni Leonnál.Aztán az is kiderült, hogy Mia és Ken összejöttek az egyik premier buliján egy kis baleset folytán. Ken véletlenül ráöntötte Mia pólójára az italát, aki közben megbotlott és egyenesen a fiú karjaiba esett. Hát nem romantikus? De a legmeglepőbb hír az volt számomra, hogy a Mr. Oswald amióta elmentem nem hajlandó senkivel sem fellépni, csakis akkor ha egymaga lehet a színpadon, és ez igen sok fejtörést okozott a társulatnak, mivel nem akarták őt kivenni a műsorból, de technikailag mindezt nagyon nehéz volt megoldani. Teljesen lesújtott ez az egész dolog, nem tudtam hová tenni.Ezt most miattam csinálja, mintha valami néma sztrájk lenne vagy micsoda? Állítólag miatta át kellet írni egy egész forgatókönyvet�bezzeg nekem mindig be kellett érnem azokkal a szerepekkel amik nem tetszettek, erre ez az alak csettintett egyet, és máris a fél világ a lábai előtt hevert� valljuk be, én is�Nem tudtam felfogni, hogy igazából én most mit keresek itt ahol most vagyok, miért menekültem el onnan, és mégis mit vártam ettől a világtól? Azt hogy elfelejthetem a szerelmemet aki miatt annyit szenvedtem? Meglehet. De egyre jobban kezdem azt hinni hogy ezzel csak minden érzelem amit iránta tápláltam, a távolságnak, és a magánynak köszönhetően igencsak meg fog erősödni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
