|
IV. fejezet
Macs 2008.07.14. 13:54
Érzelmek vihara
4.fejezet- Összetört álmok
Napok teltek el a tengerpartos incidens óta, de az edzéseim Leonnnal még kéményebbek lettek. A kiképzésekről nem is beszélve. Mind jobban és jobban igénybe vették minden tehetségemet, tudásomat;volt olyan is amikor már ÉN is azt mondtam majdnem: elég volt. Ezek a dolgok okot adtak arra hogy elgondolkodjak azon, vajon ezt bosszúból teszi, vagy csupán az elvárások a nagyobbak� Valahogy nem tudtam zöldágra vergődni vele, hiszen mindig belémfojtotta a szót ha nem éppen a kiképzéssel volt kapcsolatos a dolog� és ez nagyon fájt� Igazából visszaléphettem volna, hiszen már nem vágytam annyira az Angyalok táncára, a manőverre, ami elhozhatja az igazi sztár születését� A már nem akartam sztárrá válni, csak minnél hamarabb elmenni a férfitől akit szeretek, mert nem bírtam elviselni amit velem tesz� Már rég elmentem volna, de több dolog is visszatartott: Sophie utolsó kérése volt ez a bátyjától, ennyivel tartoztam mindkettőjüknek�Ha ezt most nem tenném meg, azzal egy Angyal emlékét tipornám a földbe, amit Leon sosem bocsájtana meg nekem. A másik ok meg az volt, miért küzdöttem ennyit, miért szenvedtem a kiképzésektől? Nem fogok megállni pár centivel a cél előtt, ennyi küzdőszellem még bennem is maradt� Ráadásul a Legendás Manőver után megígértem Laylának hogy valóra váltom azt az álmát amit ő már sose tudott. Az ő szava számomra szentírás, hiszen ő volt az aki mindig igazi kritikus volt velem , tanácsaival egyengette az utamat.Ha ő nem lett volna, lefogadom hogy még most is ott lennék kellékes a színpadnál. Köszönök neked mindent Layla�A történtek ellenére mégis még mindig azt mondom: nem törsz meg Leon Oswald, ne reménykedj, hogy sikerülhet�De azt hiszem ezt az önsajnálatot ideje befejezem, hiszen körülbelül két óra múlva kezdődik a premier� Millió egy dolgom van még : össze kell pakolnom a ruháimat, a búcsúlevelet is meg kell még írnom�ráadásul még bemelegítenem és nyújtanom is kell � a jelmezemet is fel kell vennem�te jó ég�mennyi minden!!!Fantomot gyorsan beküldtem egy menetre a mikróba szerintem amúgy is egy kis forróságra vágyott,hát megkapta. Addig én szépen lezuhanyoztam, és össze szedtem minden holmimat. Végül kerestem egy tollat és egy papírt majd elkezdtem írni a levelemet Leonnak�vagyis kezdtem volna , ha a perverz kis szellem közbe nem szól�:
-Mondd csak kinek írod azt a levelet?
-Semmi közöd hozzá! És amúgy is elmehetsz most már örökre mert ma itt hagyom a Kaleido Színpadot..
-Tudom ám kinek írod- itt egy gonosz mosoly jelent meg az arcán - Leon Oswald a címzett ha jól sejtem�Láttam ám hogy mit csináltatok ti ketten múltkor�ha begondolok�-na itt betelt a pohár. Jól a markomba szorítottam , majd megkötöztem. Végül leöntöttem forró vízzel, és bedobtam a fagyasztóba. Majd mikor a szellem abbahagyta az ordítozást hogy eresszem ki, vissza mentem, és végül viszonylagos nyugalomban de elkezdtem írni a levelet. Hiszen más választásom nem volt ha nem akartam búcsú nélkül elmenni; beszélni nem tudtam vele, igaz a szemébe sem mertem nézni�szóval ez tűnt a legésszerűbb megoldásnak. Mikor belekezdtem, már nagyon a sírás végső határán voltam, de megpróbáltam visszafogni magamat. Végül ha nagy nehezen is, de a kezem, az eszemre nem hallgatva írni kezdett:
Kedves Leon!
Amikor te ezt a levelet olvasod, mi már valószínűleg sikerrel végrehajtottuk az Angyalok Táncát, Sophie ígéretét teljesítve. Az álom teljesült,kettőnk közös útja véget ért.VÉGE.Nem mintha bármi is elkezdődött volna, de az is ami nem volt, vagy csak lett volna, már sosem lesz.Hidd el, ha én Sophie-t nem tisztelném, már rég elmentem volna, mert nem bírtam elviselni, hogy nem lehetsz az enyém. Ha nem lehetsz az enyém akkor én nem akarlak látni, mert minden egyes rám vetett pillantásoddal a sírba viszel engem�belehalok ha nem lehetsz az enyém ha ilyen közel vagy. Azt hittem, azután az éjszaka után megváltozik valami. Ezt hittem addig amíg ki nem mondtam neked hogy ez nekem nem megy. Bár akkor még én magam sem tudtam hogy mi volt a baj.Ha szeretsz, kérlek felejts el engem az lesz a legjobb mindkettőnk számára.Miközben te e sorokat figyeled, én már rég máshol leszek, ahol te nem találhatsz rám. De kérlek ne is keress, úgysem találsz meg.Ne kérdezz senkit, még Kalost sem, ő sem tudja hova is mentem. Szóval kérlek engedj el �
Sora
A levél végén szó szerint zuhogtak a könnyeim. Nem bírtam abbahagyni még akkor sem amikor ránéztem az órámra és fél ötöt mutatott. Az előadás pontban ötkor kezdődött volna. Hát ez szép�a Kaleido színpad jövőbeli sztárja elkésik a saját előadásáról�ez azért szép�aztán mivel belegondoltam hogy igen kínos lenne a helyzet ha miattam késne a kezdés, legtöröltem a könnyeimet, megmosakodtam, és teljes gyorsasággal rohantam a színpad felé, kezemben a levéllel. Mikor odaértem, már szinte mindenki teljesen kész volt, csak én- személy szerint a főszereplő- álltam ott teljesen utcai ruhában mintha csak saját magamat jöttem volna megnézni� ekkor megjelent Leon, és egy olyan gyilkos pillantást vetett rám mint amikor az első Sayuki előadása előtt, amikor szintén késtem� hát igen javíthatatlan vagyok ezen a téren, de hát ha tudta volna hogy miért volt ez� de még szinte levegőt sem vehettem, be lettem rángatva az öltözőmbe� a jelmezt rám adták, kisminkeltek, és ki tudja mennyi mindent csináltak még velem�alig öt percem maradt a kezdésig, ezért gyorsan nyújtottam még egy rövidet, majd a Leonnak szánt levelemet, szinte reflexszerűen a ruhám zsebébe csúsztattam�nem mintha túl nagy lett volna az a zseb. De ekkor meghallottam a hangokat színpad felől, és elindultam mert kezdődött az előadás. A jelenetek csak úgy pörögtek, az első jelenet, a második�és csak úgy jöttek, olyan gyorsan elteltek. Végül jött az Angyalok Tánca. Amikor kimondtam magamban, a pillangók hevesebben kezdtek repkedni a gyomromban mint bármikor máskor. De hát ez a pillanat is eljött. Igazi sztárrá akartam válni , de most már csak Layla miatt, én már régen nem akartam az lenni. A nézőtér elsötétült, én pedig ott voltam a trambulinon.Egyre magasabbra és magasbbra ugrottam, míg végül Leon a levegőbe emelt, és én csak úgy szálltam, mint egy angyal�az az érzés elmondhatatlanul csodálatos volt, szinte azt kívántam, bárcsak örökre itt lehetnék Leonnal�a mutatvány felénél járhattunk amikor egyszercsak azt vettem észre, hogy kis fehér papír csúszik ki a zsebemből. Halálra dermedtem.Hiszen az az én búcsúlevelem volt neki! Miközben partnerem, és egyben a levél címzetteje ott várt engem a szomszédos trapézon. Döntenem kellet.Lehet hogy életem egyik legnagyobb baklövését követtem el ezzel , de nem folytattam. Feladtam az egykori álmomat, és egyben példaképemét is.Miért tettem ezt?Úgyhogy nem a Halálisten felé vettem az irányt�egy másik rúdhoz ugrottam ami pont az ugró asztal fölött volt�majd leugrottam és felkaptam a földről a papírt. Letérdeltem a földre, és ütöttem vágtam a poros földet, és mint egy megvadult tigris, és ezt üvöltöttem:Bocsáss meg Sophie!A fejemben Layla mondatai kavarogtak amit a cirkuszfesztivál után mondott nekem: Egy ilyen kaliberű mutatványt félbehagyni , megbocsáthatatlan�zsongott mindenem ezektől a mondatoktól, és mintha maga Leon húgának fájdalmát éreztem volna a szívemen. A papírt, ami ezt az egészet okozta, miszlikbe szedtem szét, és szétszórtam a földön hogy most már ne csináljon több bajt. Végül kirohantam sírástól fuldokolva a szállásomra, magamra kaptam egy rendes ruhát, fogtam a bőröndömet, és kiszaladtam ahol már Rosetta várt egy taxival. Micsoda gondolatolvasó! Mindig akkor jön, amikor a legnagyobb szükségem van rá! Köszönöm, súgtam a fülébe amint megöleltem az összetalálkozásunkkor. Egész úton nem kérdezett tőlem semmit, hiszen biztosan tudta hogy most nem szívesen beszélek erről. Ültünk ott a hátsóülésen némán, egy szót sem szóltunk egymáshoz, mégis úgy éreztem megért, és ennél abban a pillanatban nem is volt számomra nagyobb kincs. A reptérnél kitett minket a taxis, majd elindultunk a magánrepülőnk felé. Mikor felszálltam már tudtam: innen nincs visszaút, ha most felszállok, többet talán Leont sem látom többé. De abban a piilanatban ezt a döntést kellett hoznom, és ezt már nem másíthattam meg. Már választásom sem volt: menekülnöm kellett. A gépmadár motora halkan beindult, közben én kinéztem az ablakon ; és az épület üvege mögött egy ezüstszürke loboncot láttam megcsillanni, a levegő még mindig játszott a tincseivel, mint azon az éjjelen�nem ez nem lehet Ő , kizárt hogy Ő legyen�ezzel hitegettem magamat,majd megdörzsöltem a szememet és újra kinéztem, de már nem volt ott semmi. Csak képzelődtem. Csak egy ostoba képzelgés..semmi más�
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
