|
III. fejezet
Macs 2008.07.14. 13:53
Érzelmek vihara
3.fejezet-Láttam a szemeiben
Mit válaszolhattam volna neki? Természetesen elfogadtam az ajánlatát.Miután kimondam a ��persze� szót, ismét magához rántott, ám ezúttal nem a homlokomat célozta meg: egyenesen a számat. Hagytam hogy letámadjon, hiszen én is akartam, majd végül vágytól izzó ajkaink egy lágy csókban értek össze...Ahogy átéltem ezeket a pillanatokat, már tudtam: ez az éjszaka különleges lesz mindkettőnk számára. Érzelmeink tomboló viharként készültek kitörni. Valahogy még még mindig nem hittem el , hogy én most itt vagyok Vele, hiszen pár órája még ábrándoztam róla a tengerparton.Minden egyes szava és érintése maga a mennyország volt számomra.Bárcsak örökké tartana ez a pillanat�De semmi sem tart örökké. Mondd miért nem?
Reggel Leontól kaptam ébresztést. Micsoda ébredés volt! El lettem halmozva csókokkal. Egyszerre volt melegem,míg pillangók röpködtek a gyomromban, miközban rázott a hideg. Vacogtam a forró szobában, szerelemtől felhevülten. Képtelen voltam fefogni mi is történik velem.Vele és Velem. Aki melletem feküdt , az már nem a Halálisten volt: egy teljesen új Leon, vagy legalábbis egy számomra eddig ismeretlen oldala. Láttam a szemeiben.A múlt éjjel mit műveltünk? Valóban csakis egymást akartuk, és teljesen komoly dolog volt, vagy csupán egy pillanatnyi feszültséglevezetés, egy egyéjszakás kaland?Valaki olyat látok magam előtt, aki egyáltalán nem hasonlít régi önmagára. Már nem a kegyetlen és hideg kiképzőt láttam benne, hanem az érezni képes franciát.Megijedtem, hogy megérezhettem az emberi oldalát. De mivel érdemeltem én ezt ki? Gondolataimtól elszakadva, nem tudom miért de felültem,végigsimítottam gyönyörű loboncán, végül egy csókot nyomtam az arcára. Gyorsan felkaptam magamra a ruháimat, odamentem hozzá és a nyakába zúdítottam a �fekete levest��
-Bocsáss meg nekem.De félek, ez nekem nem megy�-szegény úgy nézett rám mint borjú az újkapura,és annyira meglepődött hogy észre sem vette adtam neki egy búcsúpuszit, majd sietősen eltávoztam. Ahogy kiléptem az ajtón, azonnal elkezdtem futni a szobám felé. A szemem szinte úgy ontotta magából a könnyeket, mint a sötét felhő az esőcseppeket. Amilyen gyorsan csak tudtam rohantam, majd mikor beléptem a szobámba rávettem magamat az ágyra , és ordítottam, sírtam, szinte majd megfulladtam alig kaptam levegőt. A párnába temettem a fejemet, és csak Ő járt az eszembe. Ő és a tegnap éjszaka. Miért mondtam azt hogy ez nem megy, hiszen még el sem kezdődött semmi! Én meg azt képzelem, hogy csak azért mert egyszer lefeküdtünk egymással, körbe fogja ordítani az egész színpadon hogy szeret és hogy együtt vagyunk�én nem hittem hogy ezt tenné, mégis úgy cselekedtem mintha ez lett volna a jövő. Úgy éreztem, soha többet nem leszek arra képes hogy a szemeibe nézzek. Miért tettem ezt vele? Hiszen nem is mondott semmit! Csak azért mert ezt csináltuk, még nem adta a kezembe az egész világot! Őrültem vertem a párnát, őrjöngtem. Mikor kopogást hallottam. Nem számítottam arra hogy Leon idejön, tehát megpróbáltam eltüntetni minden jelét annak hogy én esetleg sírtam. Gyorsan kikiabáltam egy �rögtön megyek�-et, és berohantam a fürdőszobámba, és lemostam az arcomat. Egész jól sikerült eltüntetnem a nyomokat. Mikor kinyitottam az ajtót hát ki más állt előttem? Hát persze hogy a Halálisten. Én csak néztem elképedve, és vártam hogy belekezdjen mondandójába.
-Sora. Készülj, egy óra múlva legyél az edzőteremben.Ennyi.-a hangja itt már a régi, és hideg volt, érzések nélkül. Majd sarkon fordult, és elindult a saját lakása felé, még meg sem várta hogy válaszoljak.Hát ennyi volt mégis. Egy közös álom vele, ami beteljesülhetett volna, ha én nem szólok. Csalódottan baktattam vissza, a könnyeim ismét megeredtek. Biztos voltam benne hogy elveszítettem őt. ÖRÖKRE. Ha szánalmas megjegyzésemet megtartottam volna magamnak, talán még mindig ott feküdnénk az ágyban, és egymás szemeiben elveszve. De én nem bírtam ezt magamban tartani, ki kellett mondanom. De kíváncsi voltam hogy az edzés milyen lesz. Magamra vettem egy kényelmes edzőruhát, majd újból kezelésbe vettem az arcomat. Hát nagyjából most is összejött az eltüntetési kísérlet.
Elindultam az edzőterem felé. A szívem egyre hevesebben vert, pedig nem is futottam. Mire odaértem a próba helyszínére, már iszonyúan ideges voltam. Végül benyitottam, ahol Leon állt szemben velem. Rideg hangján így szólt:
- Látom eljöttél. Akkor térjünk is a lényegre. A feladatod a következő.Itt van ez a kötél. Amilyen sokáig csak bírod, meg kell tartanod az Angyal pózt. De lesz két nehezítés is ezúttal. A kezeidre, illetva a lábaidra súlyok fognak kerülni. A kötél pedig nem más lesz, mint ami az Ezeregyéjszaka meséi című darabban szerepelt. Tehát a hajó, amin a kötél van, mozogni fog. Ennyi lenne a feladatod.- mire én próbáltam válaszolni, de ő szinte gyilkos pillantásokkal nézett rám, úgyhogy jobbnak láttam ha csöndben maradok. Elindultam a hajóhoz, és ahogy közeledtem kezdett egyre ijesztőbbé és nehezebbé válni a szemeimben a próba. Mielőtt felmásztam, rámkerültek a súlyok. Végül mire észbekaptam, már ott volt előttem a kötél.Megtettem pár lépést a kötél közepe felé, de amint először próbálkoztam mozgó kötélen megtartani a pózt, egyből a hálóban landoltam. Pokoli nehéz feladat volt. Sokadik próbálkozásomra, már minden egyes porcikám remegett, mégsem adtam fel. Újból és újból be akartam bizonyítani, hogy én igenis méltó vagyok ahhoz hogy partneréül válasszon. Majd végül megszólalt:
- Sora. Egyetlen egyszer próbálkozhatsz még, amennyiben nem sikerül, mást keresek erre a szerepre.
Beleborzongtam a szavaiba. Egyetlen esélyem maradt arra hogy bizonyítsak. Ebbe minden létező tehtségemet, ügyességemet, és kitartásomat bele adtam. Elindultam a kötélen, mégcsak meg sem remegtem. Mikor a kellő helyhez értem, összeszedtem magamt, majd fél lábra álltam, és végül fokozatosan de sikerült Angyal pózba mennem. A kötél lengett de én továbbra is kitartottam. A férfi továbbra sem vette le a szemét rólam. Minden egyes mozdulatomat figyelte hátha valami hibát talál benne. Láttam a szemeiben. Miután már legalább negyed órája álltam így, legyintett egyet a kezével, jelezve, hogy teljesítettem a feladatot. Majd miután meglátta hogy lejöttem, távozott. Utána akartam menni, de a lábaim nem akartak engedelmeskedni�minden második lépésembe belebotlottam, mert elképesztően megviselte a kiképzés. Így hát a saját lassú botladozó járásommal visszavánszorogtam a szobámba. Gondolkoztam mit kellene tennem ebben a reménytelen helyzetben. Szeretem őt, de elutasított és így nekem nem megy. Ezek után, ha nem szerethetem őt szabadon, nincs miért itt lennem. Nélküle már nem élet az életem. De döntöttem mit teszek: Végrehajtom Leonnal az Angyalok Táncát, de utána elmegyek egy olyan helyre, ahol sosem találhat meg. Ám ekkor megcsörrent a telefonom. Rosetta volt az.
- Szia Sora!
-Szia Rosetta!
- Képzeld anyuval úgy döntötünk, elutazunk vissza Belgiumba, a Hattyúk tava bemutatója után!
-Ez nagyszerű!-ám ekkor hirtelen gondolat villant át az agyamon.
-Mondd Rosetta, megtennél nekem egy szívességet?
- Mondd csak. Minden tőlem telhetőt megteszek.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
