Érzelmek vihara

2.fejezet

Ugyanebben az időben, a tajtékzó érzelmek tengerpartján, egy férfi állt. Hosszú ezüstszürke sörényét lágyan fújta a az éjjeli szellő, miközben az éjféli holdsugár csillogott rajta�Észrevehetetlenül a fák rejtekében lankadatlanul figyelte a tőle alig húsz méterre álló japán lányt. A gondolatai, az érzései mind ezé a csodálatos teremtésé voltak. Abban a percben, órában elvesztette időérzékét, de hát ott a nyugalomban nem is volt rá szüksége, hiszen csak a pillanatnak élt, az, hogy mit hoz a jövő eszébe sem jutott. Leon Oswald fejében milliónyi gondolat motoszkált: Sora Naegino. Mondd mit teszel velem? Megváltoztatsz engem, habár ezt tudat alatt teszed. A kitartásod, az akaratod már az első előadásnál szemet szúrt nekem, hiszen nem hódoltál be nekem mint azt ahogyan a legtöbben tették. Te vállaltad azt, amit éreztél, és ellenszegültél nekem. De összeomlásig képes vagy magad hajtani azért hogy a partnerem legyél, még May-t is kihívtad korcsolyapárbajra, pedig még fogalmad sem volt hogy kell csinálni ezt az egészet. Akkor azért őt kaptam el és nem téged, mert ki akartam deríteni mire vagy képes azért hogy a partnerem legyél. Akkor rájöttem, hogy akárhányszor csak a közelemben vagy, valami furcsa érzés kerít hatalmába. Sophie-t, a húgomat láttam benned. De tudom hogy amit most él bennem, az már régen nem egy testvérhez fűző szeretet. Amit irántad érzek, az csodálat, és Igaz szerelem�A kitartásodra el sem tudod hinni mennyire felnézek. Eddig még egyetlen �partnerjelöltem� sem bírta idáig a kiképzést. Látom a szemeidben, hogy be akarod nekem bizonyítani, hogy méltó vagy hozzám, és hogy sosem törhetlek meg téged. De akármennyire is szeretlek téged, a Halálisten itt van bennem, és ő még mindig le akar győzni, képtelen lenne elfogadni, hogyha te nyernéd a játszmát. Ő a sötét és hideg felem, az oldalam, amit mindenkinek mutatok. De te, talán méltó lennél ahhoz, hogy Leont lásd meg és ne őt. Egy angyal vagy, ez már nem kérdés, egy angyal, akárcsak Sophie�Szeretlek téged Sora�

Ám ekkor egy hangos reccsenés törte meg az éjjeli csendet. Ez a hang volt az, ami Leon és Sora gondolatait eggyé tették. Innentől már elvezetett Sora útja Leon felé, és a szálak egybefonódtak�:Megriadtam a hangtól, akaratlanul is tudni akartam, honnan jön ez a zaj. Elindultam a bokrok felé, a szívem egyre hevesebben vert. A szemem előtt már csak a bokrok voltak ahonnan a zaj jött.Amikor odaértem, nem mással találtam szembe magamat, mint a Halálistennel�Kellett nekem rá gondolni, és máris itt terem.De vajon miért bújt el a bokrok mögé?Ez, és még ehhez hasonló dolgok motoszkáltak bennem. Szinte képtelen voltam megszólalni, de végül mégiscsak én törtem meg a csendet:
-Le- Leon? Te mit csinálsz itt ilyenkor?
- Ennyi erővel ezt én is kérdezhetném tőled. -válaszolta a megszokott, hideg hangján.
-Bocsánat.
-De most hagyjuk ezt. Kövess. �mondta ezt, érezve, hogy most jobb lenne témát váltani, a kínos helyzetek elkerülése végett.
-De�-meglepődve néztem rá.
-Mondom kövess.
-Rendben.
Már egy jó ideje mehettünk, mikor ismét én törtem meg a csendet.
-Hova megyünk?
-Egy újabb próbára. De többet hiába kérdezel, nem mondok.
Végül elértünk egy ismerős helyre�Ahhoz a bizonyos úthoz, ahol Leon már egyszer �megmentette� az életemet. Ez körülbelül egy hónapja történhetett�A húgát látta meg bennem, és megmentett az autó elől. Biztos voltam benne hogy nem itt lesz a próba. Szinte reflexszerűen így szóltam�:
-Emlékszel még?
-Igen.
Ezzel az aprócska szóval, véget ért az aznapi sokadik beszélgetésünk. Leon megállt, és nézte a távolban lévő Kaleido színpadot...nekem meg fogalmam sem volt arról hogy miért állt meg ezért én is lelassítottam. De az én figyelmemet valami teljesen más kötötte le. Az út túloldalán valami láthatatlan dolog vonzott. Mintha ott lett volna a korlátokon, az utcai lámpákon is. Éreztem, hogy át akarok menni, nem tudtam megálljt parancsolni a lábaimnak. Az úton nem volt most sűrű forgalom, szerencsémre. Ám amikor a a felénél jártam, Leon felordított: Vigyázz! Valóban,egy kocsi közeledett iszonyatos sebességgel, és mintha pont engem vett volna célba. Nem lassított, sőt inkább gyorsult. A Halálisten odaugrott és ellökött, majd magát is igyekezett mihamarabb kimenekíteni az autó célpontjából...ez féligmeddig sikerült is neki. Végül mind a ketten ott hevertünk az árokban, mindkettőnk számára elég kínos helyzetben.
- Leon�megmentetted az életemet. Megint. Arigatou.
-Csupán reflex volt. Nincs mit.
De ugye nem sérültél meg?- de aztán láttam hogy a mellkasa tele van sebekkel.- Azonnal hívom a mentőket, hogy vizsgáljanak meg.
-Ne.
-De hiszen tiszta seb vagy!
- Mondom hogy ne!-itt már Ő is megemelte a hangját.
-Ahogy akarod. Én szóltam. De akkor viszont elkísérlek a szállásodba. És ehhez egy szót sem szólhatsz. Ez lesz és kész.
-Ha te mondod...
-Várj...karolj át és megpróbálok segíteni hogy haza tudj menni.
-Rendben.  Leon nagy nehezen feltápászkodott, majd kivételesen úgy tett, ahogy mondtam neki.
-Vegyük úgy hogy ez a próba. Ha el tudsz vinni így engem a lakásomig, sikerrel teljesítetted a feladatot.-szólt gúnyos hangon a francia.
- Tudod hogy milyen nehéz vagy?- vágtam vissza.- De szerintem hagyjuk most a vicceket. Ennyivel tartozom neked, mert megmentettél.
Ha nagy nehezen is, de végül hazabotorkáltunk, a kis 'kaland' után fáradtan dőltünk le mindketten egy ülő-vagy fekvőalkamatosságra, amint a célunkhoz értünk. Később hoztam egy tál langyos vizet, és egy puha ruhát, majd odamentem Leon mellé.
-Jól vagy?
-Igen.- belenéztem a szemeibe, és láttam hogy nem mond igazat.A fájdalom ott volt a szemében is.
-Nem hiszek neked. Látom a szemeidben hogy fáj.- majd ezután kigomboltam az ingjét, és elkezdtem lemosni a férfi izmos felsőtestét. Leon először megfogta a kezeimet, de amikor ránéztem a gesztenybarna szemeimmel, a fogása meglazult, majd engedte hogy tovább tegyem a dolgomat. Majd mikor végeztem, huncutul magához rántott, és ezt kérdezte:
-Köszönöm Sora. Nem maradnál itt éjszakára?